Na, írok nektek. Megkegyelmezek. Második nap telik el csöndes betegségben itthon ülve, olvasva, teát iva (ez nem volt nyelvtanilag helyes).  Annyira nem vészes, de elmenni nem tanácsos itthonról. Ugyebár, megértitek... Semmi nem történik. Kezd tél lenni. Nem örülök. Nem akarok havat. Tavaszt akarok. Enyhe időt, de nem meleget. (nekem semmi nem jó, bocs). Már nagyon vágyódom a quimby koncertre, ami jó lesz. Nemtom mit kapok karácsonyra. Nem igaz, hogy nem érdekel, mer a múltkor nem tudtam aludni, mer azon gondolkoztam, hogy vajon mér kérdezte azt anya sejtelmes hangon hogy: -Elmondjam mit kapsz a szabiéktól (nagybátyám)?

Szal ezen gondolkoztam és nem tudtam aludni. Amúgysem tudok aludni soha. Nagyon szar alvó vagyok. Nemtom mér van ez. De fönt lenni sem tudok. Csak fekszem és szenvedek. Nem jó dolog. Meg arra is rájöttem, hogy fiú mellett sem tudok aludni. Matyi mellett is félálmban szenvedtem, jani mellett meg aludtam 3 másodpercet. vagy percet. Már nemtom. Magam mellett egy idő után legalább elalszom egy idő után. Érdekes.