összegzek: az elmúlt egy hétben láttam félig a kannibál holokausztot (borzasztóan szar), félig az új vudi elen filmet (vikikrisztinbarszelóna), másfélszer a fűrész egyet (ötezer és feledszerre), a szeress ha merszet (francia és csodálatos), a bambanőt (az ertéelklubbon), a kubrick-féle ragyogást (sokadszorra... jack nicholson zseni? igen), aaaa kívül tágasabbat (valamennyit fölfogtam belőle, igen)... szerintem mást nem, de ha tudtok még valamiről, szóljatok. ja igen! a heti hetes best of-ról megnéztük jáksó vicceit a witmannal. tanulságos volt, meg kell hagyni.

kiolvastam boris viantól a piros füvet és elkezdtem a szívtépőt, ami tényleg szívtépő. csak szólok, hogy vian is fölsorakozott a példaképeim hosszú sorába. előre is tolakodott, nemtom ki elé, elmosódott a többiek arca egy pillanatra és az a pillanat meghosszabbodni látszik, bár józsef attila és kurt vonnegut még mindig élesen kirajzolódik az első ötben. az ő pillanatuk örökké fog tartani, remélem. a többiek csak futó kalandnak tűnnek hozzájuk képet. szóval most: vianvonnegutattila. thats all, folks.

boris vian macskáját Wolfgang Büsi von Drachenfelsnek hívták

aztán meg a zenék. az a fránya zene mindig ott van mindenhol, akármerre megyek. árnyékként követ, nem bírom lerázni. édes teher.